Felpattantam a biciklimre, mert gondoltam megyek pár
kört a szomszédos utcákban. Előző délután biciklizés
közben láttam egy pár szép macskát. Nagyon szerettem
a macskákat, így volt, mikor csak azért, hogy lássak
egy-kettőt és megsimogathassam őket, egy egész biciklitúrát
megteszek a környező utcákban. Tehát felpattantam a
biciklimre és elkezdtem kerekezni. Lezúdultam a lejtőn. A szél
az arcomba csapott. Egy percre megálltam, hogy szedjek
pár szem meggyet a szomszéd kertből kilógó ágakról. Tovább
mentem és behajtottam egy utcába. Egyenesen ahhoz
a kerthez mentem, ahol előző nap három macska is ücsörgött.
A szeméttel telizsúfolt gyomos kert előtt megálltam.
Nem is kert volt, csak egy üres telek egy roncs kocsival, egy
magas nyírfával és valami szemétkupaccal a közepén. Ott
voltak. Nem csupán hárman. Egészen öt macska ücsörgött
ott, ha jól láttam. Két cirmos, egy fekete-fehér foltos, egy
vörös, méretes perzsa és egy fehér, sovány. A perzsa, mint valami király trónolt az autóroncs tetején. A szétszaggatott penészes ülésen ült az egyik cirmos. A másik egy csatornafedőn henyélt. A fehér a szemétkupac között bukdácsolt. A fekete fehér pedig a telek hátsó részén, a gyomok között mosakodott. Elnéztem őket egy ideig. Olyan volt mintha egy különös gyűlésbe csöppentem volna. Mintha értettem volna a macskák nyávogását. Persze lehet, hogy csak képzelődtem, de olyan igazinak tűnt.
- Körmös! Ne turkálj a tartalékban! – nyávogta a vörös perzsa a szemétben turkáló nyeszlett cicának.
- Igen Sir Perzsa!
Mintha egy ilyen rövid párbeszédet vettem volna ki a nyávogásból. Elképedtem. Valójában értem mit mondanak ezek a macskák vagy csak egyszerűen megőrültem?
- Hol van már ez a csirkefogó Maja meg az a minden hájjal megkent Klotyó? Ha nincsenek itt rövid időn belül, akkor nélkülük kezdem meg az ülést!
- Óh, Sir, várjon még egy pár percet, még nagyon sokan nem érkeztek meg a gyűlésre. Még Sir Antoan az alelnök, a Rivaldo testvérek és még sorolhatnám menyien nem érkeztek meg! – nyávogta az ülésen fekvő cirmos.
- Jól van, Rigolo, de ha ennyire aggódsz értük, akkor menj és keresd meg őket! Na, mire vársz? Indulj! – fújt mérgesen a perzsa.
Már az ájulás környékezett. Nem lehet, hogy én emberként ilyen jól értem a macskák beszédét!
- Á dehogy, csak képzelődsz, nyugodj meg! – gondoltam magamban.
A macskák felfigyeltek arra, hogy ilyen meglepett képpel nézem őket, ezért abbahagyták a nyávogást. Az ülésen csücsülő cirmos kiugrott a roncsból, felpattant a kerítésre és mikor utánanéztem már messze járt. A többi macska belekezdett olyan megszokott, macskás dolgokba. Mintha tudták volna, hogy az előbb értettem, amiket mondtak és gyorsan elhitessék velem, hogy csupán a képzeletem játszott velem és ők kis tudatlan simogatásra vágyó állatok, akiknek fogalmuk sincs, hogyan kell beszélni. Hát sikerült. Aznap este felkavartan tértem haza. Gyorsan lefirkantottam ezeket az érdekes történteket a naplómba, majd ledőltem az ágyra. Sokáig nem tudtam elaludni. Azon gondolkodtam, hogy mi történt a macskákkal ez után. Megérkezett a többi macska és belekezdtek a tanácskozásba? De vajon miről tanácskozhattak? Mindenféle gondolat átsuhant az agyamon. Álmos voltam és megpróbáltam elaludni, de amint lecsuktam a szemem újra lepergett előttem a mai délután. Egy hosszú óra után végre sikerült álomba szenderülnöm. Már az elalvásom előtt tudtam, hogy ez az egész dolog az álmomban sem fog békén hagyni. Arról álmodtam, hogy én vagyok Rivaldo Jones, akit az egyik macska tegnap megemlített. A vörös perzsa gigantikus méretűvé változik és végigkerget az egész telken, majd elkap és beledob a szemétkupac közepébe, ami szétnyílik és belezuhanok a mélységes sötétségbe. Csak zuhanok és zuhanok… és erre felébredtem. Ránéztem a vekkerre. Három óra két perc volt. Megpróbáltam visszaaludni, de nem ment. Így hát felkeltem. Felkaptam a farmerom, a pólóm és kisétáltam a lakásból. Eliza még aludt. Ő a nővérem, aki vigyáz rám, míg a szüleim Pekingben vannak. Apa üzleti útra ment oda és anya pedig szerette volna megszemlélni Pekinget életnagyságban is és nem csak a fotókról, amelyeket a világjáró öccse küldött neki. Tegnap utaztak el és egy hónap múlva jönnek haza. Ahogy már az elejétől gondoltam, Eliza nem sokat van itthon, korán reggeltől délig dolgozik, a nyári munkahelyén, aztán tíz percre hazaugrik, felvesz valami csicsás göncöt és elmegy találkozni a haverjaival, aztán persze csak este tizenegykor, vagy még később ér haza, de akkor már csak annyira van ereje, hogy ledobja magáról a ruháit és bedőljön az ágyba. Én közben akármit csinálhatok, soha nem ellenőrzi, hogy itthon vagyok-e. Persze mindig máshol vagyok. Vagy biciklizek, vagy boltban vagyok, esetleg átugrom Hannához vagy Dorkához.
Lementem reggelit készíteni magamnak. Kicsit nagy zajt csaphattam, mert Eliza két perc múlva ott állt mellettem.
- Te meg mi a fenének eszel Cheereos-t hajnali fél négykor, he? – kérdezte a nővérem kótyagosan
- Nem bírtam elaludni, ezért lejöttem reggelit készíteni magamnak.
- És aztán mit fogsz csinálni drága Bonni?
- Gondolom, tévét nézek. – mondtam kis gondolkodás után.
- Ilyenkor nincsenek neked való műsorok, és amúgy is én aludni szeretnék, és ha megy a tévé, akkor nem hiszem, hogy egykönnyen elalszok majd. – fejtette ki Eliz a tévé nézés elleni nézeteit.
- Jó’ van, akkor majd elfoglalom magam valami mással, de most már szállj le rólam!
Eliz megvonta a vállát és visszament a szobába aludni. Én persze tojtam arra, hogy Eliz miket parancsolgat, tehát bekapcsoltam a tévét. A lehető leghalkabbra állítottam, hogy azért bebiztosítsam magam a pofonok elől. Igaza volt. Semmi érdekes nem volt a tévében. Az egyik adón egy horror film ment. Egy percig néztem, de úgy gondoltam, hogy jobban teszem, ha inkább más műsort választanék. Nem mintha félnék a horror filmektől, de azt hiszem, hogy akkor okosan cselekedtem. A másik adón egy akció filmet vetítettek, amiket viszont tényleg utálok, mert olyan hervasztóak. A harmadik adón sem ment valami jó műsör, de azért inkább ott maradtam. Egy krimi volt az, tökéletes gyilkosság címmel. Ahogy láttam régebbi években forgatták, és én jobban szeretem a mai filmeket, ezt viszont már vagy tíz éve készítették, tehát inkább kikapcsoltam. Volt még egy adónk, de azon csupa angol ismeretterjesztő film ment, amelyekből egyrészt egy mukkot sem értettem, másrészt pedig ma állítólag egy macskákról szóló ismeretterjesztő filmet vetítettek, de nekem egy időre elegem lett a macskákból. Nem magukból az állatokból, hanem ezekből a rejtélyes dolgokból, amelyek körülveszik őket. Már Öt óra volt. Másfél órát néztem ezeket a selejt filmeket a tévében? Na, mindegy. Visszatérve a macskákra nemrég mikor a nagynénénknél voltunk látogatóban apa megemlítette Ingrid nénikémnek, hogy egy ideje tornázok, és nagyon jól megy. Ingrid néni megkért, hogy mutassak neki néhány dolgot. Lementem spárgába, hidat csináltam, meg még pár olyan dolgot, amelyekhez nagyon hajlékony test kell. Ingrid néni csak bámult tátott szájjal, és a rögtönzött előadásom végén megjegyezte, hogy pont olyan vagyok, mint a Shell nevű macskája. Pont olyan hajlékony, olyan áramvonalas testű és vékony. Akkor örültem ennek a pozitív kritikának, hiszen mint már mondtam nagyon szeretem a macskákat. Sokan mondtak nekem ilyeneket, hogy pont úgy viselkedek mint egy macska, meg hogy macskaszemem van meg ilyen badarságok. De most… mintha attól fogva még jobban elkezdtem volna érdeklődni a macskák iránt, vettem egy egész kupac cicás könyvet. A nagynéninél tett látogatásunk óta a tegnapi volt az első utam a macskakerthez. Lehet, hogy Ingrid néni kijelentése miatt képzeltem ezt az egészet? Hát persze! Végre rájöttem, hogy csak a képzeletem játszott velem. Örültem, hogy nem kell tovább ezzel törődnöm, de egy kicsit csalódott voltam, hogy nincsen egy ilyen különleges képességem.
- Így most már nyugodtan elmehetek a macskakert felé megsimogatni valamelyik cicát. – gondoltam magamban derűsen – így legalább bebizonyosodik, hogy tegnap csak képzelődtem.
Bementem a szobába Eliz félig lelógva az ágyról, kócos hajjal horkolt. Megmondtam neki, hogy biciklizni megyek. Csak egy morgást hallottam, és azt igennek vettem.
Felpattantam a biciklimre és elhajtottam. Egyenesen a macskakert felé vettem az irányt. Átrohant előttem egy macska. Krémszínű volt, a melle fehér és a hátán egy világosbarna folt volt. A hosszú szőre vedlett volt és koszos. Csomókban lógott rajta. Egy pillanatra rám meresztette a szemét. Rézszínű szeme volt. A napfénytől a pupillája csak egy kis résnek tűnt. A tekintetéből sugárzott az, hogy mindenre vigyáznia kell, mert bajba kerülhet. Óvatosság és félelem lakott a szemében. Csak egy pillanat volt, de mégis nagyon nagy hatást tett rám a macska szeme.
Bekanyarodtam hát abba az utcába ahol a macskakert volt. Bepillantottam a szétszaggatott, rozsdás csirkeháló szerű kerítésen. Most nem volt ott annyi macska, mint tegnap. A cirmos amelyet tegnap elüldözött a perzsa ott volt, megint csak ő ült a penészes autóroncs ülésén. Úgy tűnik ez volt a kedvenc helye. A többi tegnap látott macska nem volt ott, de két újat fedeztem fel. Szorosan egymás mellett ültek. Az egyiken sokféle folt volt. Fekete, vörös, barna. A melle fehéren virított. A másik kékesfekete színben pompázott. A foltos karcsú volt, de az, az utóbbi, mint valami túltáplált sertés, akinek véletlenszerűen szőre nőtt és macskafeje volt. Egyszer csak a cirmos elkezdett nyávogni, és bumm! Már megint értettem mit akar:
- Silver, Gold! Nem ártana, ha megkeresnétek Maját. Már tegnap is kerestem, hogy jelenjen meg a gyűlésen, de egyszerűen nyoma veszett. Igaz gyanítom, hogy hol lehet, de tegnap már nem volt időm oda menni.
- Mit mondasz Rigoló, hol találjuk? – kérdezte a kövér.
- Úgy gondolom, hogy már megint letelepedett annál a vén csotrogánynál meg a kótyagos kutyájánál. Én mindent kinéznék abból a dögből, tehát jobb lenne, ha sietnétek, nehogy a tragédia előzzön meg titeket! – mondta vészjósló hangon a cirmos, akit, mint megtudtam, Rigolónak neveznek a társai.
Akkor nem volt olyan meglepő, hogy újra értettem a macskák beszédét. Mintha előtte már mélyen a tudatalattimban tudtam volna, hogy ez lesz. Teljesen megbizonyosodtam róla, hogy nem csak képzelődöm. Vagy teljesen becsavarodtam, vagy pedig valóban értem a macskák nyelvén. Silver és Gold elindult. Rám néztek, de nem különösen zavartatták magukat. Nem tartozhattak a legokosabbak közé. Rigoló engem bámulva közeledett. Átugrott a kerítésen és beledörgölőzött a lábamba. Ő eléggé eszes macska lehet, tudja, hogyan kell elhitetni az emberekkel, hogy buta és aranyos állat. Megsimogattam Rigolót, majd felpattantam a biciklimre és elhajtottam. Immáron sokkal nyugodtabban, mint tegnap. Tudtam, hogy mindenki értené az emberek közül a macskák nyelvét, ha elhinnék, hogy ők is kommunikálnak egymással. Mivel nem hiszik el, csak egy badarságnak tartják, ezért meg sem tudnák érteni. Én elhiszem, hogy van ilyen és nem tartom butaságnak, ezért értem mit mondanak. És, hogy ezt megérettem úgy véltem ideje betekintést nyerni a környező utcákban élő macskák életébe. Tovább bicikliztem. Betértem a Vendég utcába. Egyszer csak, huss… elsuhant előttem egy macska. Körmös volt az. Az a macska, aki tegnap a szemétkupacban turkált. Hirtelen lefékeztem, de a kavicsos úton megcsúszott a biciklim. A kerék ráesett a bokámra. Kicsit fájt, ezért megnéztem, hogy mi van vele. Csak egy kis horzsolást ejtett rajtam ez az esés. Gyorsan felálltam és összeszedtem magam. Egy pár másodperc múlva Körmös visszasétált az útra és engem nézett. Odahívtam magamhoz. Lassan, óvatosan elkezdett felém jönni. Hozzám dörgölőzött. Megsimogattam és megvakargattam a fejét. Aranyos macska volt. De egyszer csak megjelent az utca végén a perzsa. Pontosabban Sir Perzsa. Ránéztem, és Körmös látta, hogy valamire felfigyeltem és ő is odanézett. Mikor meglátta Sir Perzsát megremegett és elfutott. Átugrott egy kerítésen, fel az ereszcsatornára, át a tető másik oldalára és eltűnt. A vörös perzsa nem fújtatott, nem nyávogott, csak rám nézett. Barátságos tekintete volt, pedig mikor hallottam a beszédét nagyon tiszteletet parancsoló hangsúllyal beszélt a többi macskához. Odajött hozzám leült és nyávogott. Nyávogása mintha nem jelentett volna semmit, csak egyszerűen nyávogott. De aztán mégis megértettem, hogy azt mondta:
- Körmös! Miért menekültél el előlem? Nem bántalak, csak ha valami hülyeséget csinálsz!
Nem hozzám beszélt, de engem nézett. Oda néztem, ahol karmos eltűnt és megláttam a fehér fejecskéjét. Előmászott a tető mögül, vissza hozzám. Sir perzsa felpattant és elügetett a Macskakert felé. Nem is olyan gonosz ez a macska. Megsimogattam Körmös és ránéztem a bokámra, mivel egy kicsit jobban fájt. A horzsolás vérezni kezdett, és csak akkor vettem észre, hogy eléggé nagy a seb. Gyorsan felszálltam a biciklimre és elhajtottam. Körmös pedig szépen elügetett. Hazamentem. Ránéztem az órára. Mindössze két órát töltöttem a szabadban. Ugyanis reggel fél nyolc volt. Nagyon fáj a bokám, tehát egy kicsit pihentetem. Nem bicsaklott ki, csak lett rajta egy méretes seb, ami igencsak mély. Megvárom, még eláll a vérzés, lemosom, majd pedig bekötöm. Aztán persze újra elindulok meghallgatni a macskák dolgait.
Egy idő után elállt a vérzés. Langyos vízzel megtisztítottam, bekentem valami fertőtlenítő szerrel és rákötöttem egy darab gézt, amit apa elsősegély dobozkájában találtam. Már nem is fájt annyira, csak néha elkezdett viszketni a kötés alatt, de ez nem zavart különösebben. Újra elindultam a Macskakert felé. Természetesen a biciklimmel mentem, de most nem olyan szédítő sebességgel. Mikor a Macskakerthez értem, lefékeztem. Meglepett, hogy csak egy macska volt ott, a fekete-fehér foltos. A csatornafedőn ücsörgött és nézett maga elé. A nap már nem sütött, tehát nem értem, hogy minek feküdt. Hívogattam magamhoz, de még a fejét sem emelte fel. Rosszat sejtettem. Lehet, hogy meghalt? Hangosabban kezdtem hívogatni, és végre megmozdult. Rám nézett és befutott a kocsi alá. Próbáltam kicsalogatni, de nem jött ki. Így hát inkább bicikliztem egy kicsit. Elgondolkodtam azon, hogy milyen lehet a macskák élete. Milyen veszély fenyegeti őket? Honnan szereznek élelmet? Meg ilyesmi. Abból, hogy megértettem a macskák beszédét, még nem sok mindent tudtam meg róluk. Csak a nevüket és néhányuk rangját. Meg hogy egyszer gyűlést is tartottak. De csak foltokban tekinthettem be az életükbe. Szívesen megismerném az életüket teljes egészében. Eközben egészen messze elbicikliztem. Már vagy egy kilométerre lehettem az otthonomtól. Nem mintha nem jártam volna még itt, de most különösen messzinek éreztem. Láttam egy kosarat az utcán. Lefékeztem, és odamentem. A kosárban három icike-picike macskakölyök volt. Azt gondoltam, hogy valaki kint hagyta őket és majd visszajön értük, ezért ott hagytam őket. Csak bolyongtam az utcákban gondolataimba fulladva. Kezdett besötétedni, így hát hazakerekeztem. Ránéztem az órára. Hat óra volt. Majdnem tíz óráig a szabadban voltam. Ez rekord! Annyira elfáradtam, hogy csak gyorsan átcseréltem a kötést és leheveredtem a fotelra. Bekapcsoltam a televíziót. Nem tudom, hogy meddig néztem azt a krimit, de valahol a közepénél elaludtam. Egy sikoltásra ébredtem. Szerencsére csak a tévéből jött. Tíz óra volt. Besompolyogtam a szobámba és ledobtam magam az ágyra. Egy percen belül már mélyen aludtam. De most nem a macskákról álmodtam, hanem a szüleimről. Már igen hiányoztak, pedig csak három napja mentek el, és még huszonhét napig nem látom őket.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
